Nem értek a zenéhez. De írni szeretek, mint ahogy azt valószínűleg észrevettétek. Szeretek rajzolni, hímezni, színezni, fordítani is - a lényeg mindig az, hogy alkossak valamit, mert ennek a tudata az alkotás másnapján is boldoggá tesz. Szóval szeretem a művészetet, mert időtállónak tűnik.
A zenéhez viszont nem értek, nem úgy, hogy zenét szerezhessek. Ettől függetlenül szeretném "meginvitálni" a blogba a magam módján. Ehhez a vershez, amit az új év legelején írtam, ajánlanék egy aláfestést, mert ez (és persze sok más dolog) ihlette az írást.
Az előjelet pedig mindenki döntse el maga.
Újévre hinném
Hiszek a remegő, tétova ujjakban és mosolygó szemekben
Hiszek a csúszós pocsolyákban és befagyott szívekben
Hiszek a kósza hajszálakban
A bennem légzéssé hevülő sóhajokban
Hiszek a magányos, végigbeszélt sétákban.
Hiszek a gyengeségben.
Hiszek minden rettegett útvesztőben,
Hiszek a jótékony meghátrálásban,
Hiszek a visszafordulásban,
Hiszek a nyers gyávaságban,
Mégis
Hiszek a kezedben és hiszek a járásodban.
Hiszek sok baráti ölelésben
Hiszek a tapogatózásban, hiszek a könnyeimben.
Hiszek a karácsonyi fényekben
Hiszek a zörrenő papírfecnikben,
A csomagolás zörrenésében, a papír letépésében
Hiszek zavart nevetésekben
Az ólálkodásban, a visszaszámlálásban,
Hiszek az eltévedésben, hiszek az elbotlásban.
Hiszek a földre kerülő, gyűrött ruhákban
A kendőzetlen igazságban és a takarhatatlan valóságban
Hiszek a kerülhetetlen fájdalomban,
Hiszek a szekrényben sakkozó
Rohadt
Időtálló csontvázakban.
Hiszek az elhangolódó zongorákban,
A kávéval leöntött, félkész kompozíciókban,
Hiszek az elpattanó, túlpengetett húrokban,
Hiszek az engem beterítő ujjlenyomatokban
Hiszek a foszlott, koszos lepedőkben
A szépen bebugyolált szellemekben
Hiszek az egyedül eltöltött ünnepekben
Hiszek az édes, bódító koktélokban
Hiszek az éles, sózott szélű poharakban
Hiszem a kutyák csaholását
Hiszem az utca zajongását
Hiszem a barátok ugratását
Hiszem a reggel józanságát
Hiszem a frissen főzött kávé zavart kaparászását
Hiszem a magyarázkodását
Hiszem a téli fagyban földre szórt sót
Hiszem a forró szobában suttogott szót
Hiszem a fogadalmak miértjét és okát
Hiszem az előbbrejutás minden egyes fokát
Hiszem a jó utat
Hiszem a rutinokat
Hiszem a csendet és a gondolatokat
A meséket, a lopott pillanatot
A száműzetést, a pírt, a jó filmeket
Hiszem az esdeklő embereket
És hinném, hogy amennyit adok,
Szeretetet,
Pont ugyanannyit vissza is kapok*
És hinném, hogy majd a hitből kezdődik az élet
És hogy lesz, aki kikölti a kiscsibéket.**
*Paul McCartney: "The End"
**Woody Allen: Annie Hall
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése