Csss! Spoiler!

Nemrég olvastam egy cikket, ami az itthon is népszerű Így jártam anyátokkal című sorozat egyik többévadon keresztül használt, visszatérő gegjét helyezte új megvilágításba. A sorozatban mind az öt főszereplő számára eljött egy pillanat a kilenc évad alatt, mikor megpillanthatták saját "alteregójukat" - vagyis olyan embereket, akik kísértetiesen hasonlítottak rájuk, pár apró eltéréssel.

Így ismertük meg Leszbikus Robint, Bajusz Marshallt, Rúdtáncos Lilit, Pankrátor Tedet és Nőgyógyász Barney-t.

Ami elsőre jópofa viccnek tűnt, most kapott egy kicsit komolyabb színezetet. Egy szemfüles rajongó felvetette, hogy az öt alteregó az öt karakter személyes, néha tudatalatti vágyait szimbolizálhatja. Robinét, akit fiús szokásai miatt végre elfogadná saját apja; Marshallét, aki a bajusz miatt komoly, elismert embernek tűnne; Liliét, aki szabadon megélhetné saját, kicsit túltengő szexualitását; Tedét, akit végre menőnek tartanának a barátai, mert robotokkal harcol és nem verseket szaval, és persze Barney-ét, aki, hát... jó, szerintem ezt mindenki ki tudja találni magától is.

A sorozat írója egyébként reagált is a felvetésre: Twitteren gratulált az elmélet megalkotójának.

***

"Tudod, ez olyan, mint mikor látsz egy fényképet valakiről, akit ismersz, de évekkel azelőttről, hogy megismerted volna... És olyan, mintha még nem lenne... teljes, nem lenne befejezett. 

Igen, a Doktor itt van. Eljött a hívásra, mint mindig. De ő nem az ÉN Doktorom."

Egy kitalált karaktert idéztem egy olyan sorozatból, amit valószínűleg sokkal kevesebben ismertek, mint az Így jártam anyátokkalt. Ez a sorozat a brit Doctor Who, ami 1963 (!) óta fut a brit, és 2005 óta több másik tévécsatornán is. Akik esetleg nem ismerik, azoknak elég annyit tudni róla, hogy egy időutazóról szól, aki általában egy mindennapi embert választ útitársául, és nem csak időben, de térben is szabadon mozoghatnak.

Az idézet azonban nem útitárstól, hanem egy másik időutazótól van, egy titokzatos, River Song nevű nőtől. Aki látott már időutazós filmet vagy olvasott ilyen témájú könyvet (és ha valaki nem sci-fi beállítottságú, elég az Azkabani fogoly időnyerőjére gondolni), az sejtheti, mennyire meg tudja kavarni a történetet, ha nem egy, hanem két ember tud szabadon mászkálni az időben. Márpedig itt ez történik.

R ö v i d    s z ü n e t     k ö v e t k e z i k !

Galaxis útikalauz időutazó stopposoknak

Képzeljük el, hogy kétféle idő létezik. Van a történelmi, kronológiai idő. Ebben a Római Birodalom bukása megelőzi a World Trade Center megtámadását, az első világháború a másodikat, a tűzhasználat az elektromosság felfedezését. De ha feltesszük, hogy valaki szabadon mozog az időben, akkor létrejön egy személyes idő, ami minden időutazónál más lesz attól függően, melyik történelmi korszakot látogatja meg először - ezeknek a sorrendje ilyenkor véletlenszerűvé válik, hiszen lehet, hogy valaki előbb találkozik X. Erzsébettel mint a másodikkal...

És elméletben lehet, hogy az időutazó előbb találkozik valakivel, mint hogy az a valaki találkozna az időutazóval.

Most adok időt, hogy ezt egy kicsit átgondoljátok.

Elméletben ilyenkor lehetséges, hogy személyes, tehát normál esetben lineáris idővonalunkon akkor találkozunk valakivel, amikor az már tucatnyi találkozáson van túl velünk - feltéve persze, hogy a másik személy időutazó. Sokkal többet tud rólunk: tulajdonképpen a jövőnkből jött, ráadásul a közös jövőnkből. A közös jövőnkből - ahol viszont már lehetünk mi előnyben, hiszen gondoljunk bele! Ez után a találkozás után egy lineáris idővonalon minden további találkozásunk a másikkal már követi azt, amin kronológiailag túl vagyunk... neki viszont, ha időutazó, ez a jelenlegi találkozás még lehet, hogy hátravan, hiszen ő nem lineárisan halad!

Egyszerű, mint egy pofon, nem?

S z ü n e t     v é g e    !

***

Tehát a Doctor Who sorozatban a negyedik évadtól megjelenik egy másik időutazó, a titokzatos River Song. Ha az előző magyarázatot megértettétek, csak annyit kell tennetek, hogy hozzáadjátok: a másik személy se lineárisan halad. Minden össze-vissza történik, két teljesen összekuszálódott idővonalon. River Song azért titokzatos, mert a néző a Doktorral "utazik", az ő személyes idővonalát követve, ergo River Song az az új karakter, aki tudja, mi fog történni a sorozat ki tudja hány évadában. A torokszorító az, hogy az ő szemszögéből az a találkozás, ami a Doktor (és a nézők) számára élményileg az első, neki kronológiailag...  az utolsó.

"Mikor először találkoztam a Doktorral, réges-rég, mindent tudott rólam. Gondolj bele. Fiatal, heves lány voltam, és hirtelen elém pottyant ez a férfi, aki okos, őrült és csodálatos, és mindent tud rólam. [...] A baj az, hogy minden fordítva van. Az én múltam az ő jövője. Ellenkező irányokba utazunk. Minden alkalommal, mikor találkozunk, én egyre jobban megismerem - ő pedig egyre kevesebbet tud rólam. Azoknak a napoknak élek, mikor láthatom. De tudom, hogy minden ilyen alkalom egy lépéssel távolabb is visz tőle. És eljön a nap, mikor belenézek majd a szemébe... az én Doktorom... és fogalma se lesz róla, ki vagyok. És ez fog végezni velem."

És persze River Songnak van egy egészen különleges viszonya a Doktorral, amire az első találkozásokkor csak célzásokat kapunk. "Ki maga?", kérdezi egy ponton a Doktor tőle. "River Song professzor. Doktor, archeológus..." "Nekem. Ki maga nekem?"

És mit mond erre River Song?

"Ne haragudj, kedves.

De ez spoiler."

***

Rengeteg vázlatfüzetem hever otthon, amiket az évek során kaptam vagy vettem magamnak. A legtöbbet nem fenyegeti az a veszély, hogy múzeumban állítják ki, az egyikben viszont lapul egy érdekes rajz - pontosabban kettő. Nevessetek, ha akartok, de mindkettő önarckép. Nem is olyan régiek. Az egyik 2011-ben, a másik pedig 2012-ben készült, pont egy év eltéréssel. 

Azt hiszem, legjobb, ha itt veszek egy nagy levegőt, és megmutatom nektek ezt a két képet.

Sokféle tükör mellett haladunk el életünk során, és lehet átkozni a rossz megvilágítást, de általában a saját magunk által tartott tükör torzítja a legtöbbet rajtunk. Az az év, ami e között a két kép között eltelt, a második egyetemi évem volt, ami alatt remek barátokra leltem, megszereztem a jogosítványt, több időt szántam magamra, lazítottam a tanuláshoz kapcsolódó túlzottan magas elvárásaimon... és voltam olyan szerencsés, hogy először életemben úgy éreztem, olyan közegben töltöm a mindennapjaimat, ami teljes mértékben kielégít, és ahonnan pozitív visszajelzést kapok.

A második kép az elsőm alteregója: sokkal jobban emlékeztet emberi lényre, mint gnómra, csinosabb, a naplója is ott van nála. Ő lett a jövőm: egy időutazó elmondhatta volna nekem, hogy ne izguljak, minden változóban van. Hogy a 2011-es énem még nem befejezett kép, csak egy vázlat, egy skicc, nyersanyag. Elmondhatta volna, hogy ne féljek.

Bár én nem vagyok időutazó, néha az az érzésem, hogy mindannyiunknak sok alteregója repked az időben. A jelen kicsit olyan, mint a fotók, amiken még nem vagyunk önmagunk, vagy mint a képek, amiken nem is hasonlítunk magunkra. Ha ez a két kép találkozna, talán épp úgy össze lennének zavarodva, mint a Doktor és River Song - a második talán már alig emlékezne, milyen volt az első bőrében lenni, az első pedig nehéznek érezné, hogy őbelőle lesz a második. Az első előre utazik, a második reflektál, így tulajdonképpen valamilyen szinten ők is ellenkező irányba utaznak.

Közben azonban az is igaz, hogy a 2012-es kép se tűnik olyan nagyon vidámnak... De most inkább nem keverném bele a 2017-es énemet a történetbe. Inkább csendben hozzátenném még a gondolatmenethez a Doktor Who egyik alappillérét, a főszereplő folyamatos megújulását, a szerepét, amit a mai napig tizenhárom színész játszott el - a történet szerint ők bizony ugyanazt a személyt alakítják.

***

Az irónia az, hogy bár divatos azt hangoztatni, éljünk a jelenben és tapasztaljuk meg a flow-érzést, nem szabad elfelejteni, hogy minden változik, folyamatosan, és hogy van egy jövőnk, ahol van egy alteregónk, aki lehet, hogy csak egy évnyire van tőlünk, és már alig hasonlít ránk. Van valaki, akit talán az utcán szembejőve fel se ismernénk már. Pedig csak mi vagyunk.

Az Így jártam anyátokkalban van egy pillanat, mikor Robin választás elé kerül: a karrierje érdekében más városba költözhet, felrúgva ezzel a párkapcsolatát, vagy otthon maradhat a régi munkájában, a párkapcsolat javára. Ted kifejti, hogy Robin számára mindig a karrier nyer a szerelemmel szemben, és Robin, ezt belátva, végül úgy dönt: most a szerelem lesz a fontosabb. Marad.

Csak aztán kiderül, hogy a férfi, aki miatt meghozta ezt a döntést, szemrebbenés nélkül költözik el, mikor ő kapja meg ugyanezt az ajánlatot. Robin kiborul: biztos elment az esze, hogy ezért az emberért áldozta fel a szakmai előbbrejutást.

Ted pedig annyit mond: Robin inkább legyen büszke, hiszen öt évvel azelőtt biztos, hogy nem ezt a döntést hozta volna meg. "Az öt évvel ezelőtti Robin klassz csaj volt", mondja. "De Alterego Robin lenyűgöző." Kifejti: bár játékból mindannyian keresték alterego énjüket, valójában öt év elteltével minden szereplő a "saját" alteregója lett, hiszen senki nem maradt ugyanolyan. "Marshall és Lily gyereket terveznek. Barney soha nem járt volna senkivel, tavaly meg szerelmes lett!", folytatja.

Szóval a tanulság az, hogy Robin inkább legyen rá büszke, hogy már nem az az ember, aki öt évvel ezelőtt volt. Senki nem "késztermék", a jelen pedig trükkös: egyszerre korlátoz és tesz szabaddá mindenkit. Korlátoz, hiszen annyira bele tudunk süllyedni a mindennapi megszokottba, és annyira meg tud ijeszteni minket egy rossz élethelyzet, hogy ki se látunk belőle. Mikor nemrég egy jelenlegi, számomra nyomasztó helyzeten problémáztam, a testvérem hívta fel rá a figyelmet, hogy nincs értelme túl komolyan venni a dolgot: egy, két vagy öt év múlva már teljesen máshol leszek, és nem ez az élmény fogja meghatározni, ki vagyok akkor. Ez engem megnyugtatott.

A jelen pedig fel is szabadít. Hiszen ez van nekünk. És minden, ami következik, minden jó és rossz, ami alakít majd a saját magunkról rajzolt képen, minden ember, aki farag majd rajtunk és minden dolog, amiről azt hisszük sose jön el, amiről azt hisszük, nem is létezik, valójában csak a stúdió falán kívül esik...

És, (természetesen), minden ilyen dolog...

SPOILER.

Most itt tartunk.