2017. március 3., péntek

"Amiről beszélnünk kell" - a Mindenki sikere 5 pontban

Úgy ültem le megnézni a Mindenkit, hogy semmit nem tudtam róla azt leszámítva, hogy az énekléshez van valami köze és hogy persze Oscar díjat nyert. Annak ellenére, hogy első látásra az ember nyilván kevesebb dologra tud figyelni, mint mikor újranéz egy filmet, azt vettem észre, hogy már az első megtekintés alatt elkezdett kattogni az agyam - ez a film tud valamit.

***

FIGYELEM! 
Ha még nem láttad a filmet, ne olvass tovább, mert a szövegben SPOILEREK találhatók.
(Vagy mégjobb, ha most szánsz a filmre 25 percet, aztán visszatérsz, és akkor olvasol tovább.)

***

"Az ország legnagyobb összefüggő természeti egysége az Alföld, ami az ország keleti részén helyezkedik el. Azután következik a Kisalföld - amiről beszélnünk kell", mondja a kisfilm környezetismeret-tanára a háttérben, miközben a néző épp a főszereplő megismerésével van elfoglalva. Én azt hiszem, itt, a film első öt percében kaptam fel először a fejem - ez az "amiről beszélnünk kell" olyan furcsán hatott a szövegkörnyezetben, és elkezdtem gondolkodni: miről kell beszélnünk valójában?

Mivel rövidfilmről van szó, ez az írás is rövid lesz. Tehát: miről beszél, és miért is olyan nagy szám a Mindenki?


1. Rövid.
Ami önmagában nem tűnik olyan nagy dolognak, de valójában nagyon is az. A rendezőt egy interjúban megkérdezték, nem gondolt-e nagyjátékfilmre a készítésnél, mire ő azt a választ adta, hogy nem ennél a történetnél - a jövőben inkább más ötleteket dolgozna ki egy egészestés filmhez.
Vannak történetek, amik elmondhatók röviden is. Pont a rövidség a kihívás, hiszen 25 percben nem könnyű megismertetni, megszerettetni a karaktereket, feszültséget kelteni, és rávenni a nézőt, hogy őszintén drukkoljon a főszereplőnek. Véleményem szerint túl sok az olyan film, ami azért rossz, mert szócséplésen alapul. Én csak az írásról tudok nyilatkozni, de ott észrevettem: van olyan téma, ami regénynek, van, ami novellának való. Sőt, olyan is van, amit egy haiku is el tud mesélni. És ha valami röviden is tud csattanni, fölösleges a végtelenségig nyújtani. Higgyétek el: ha a téma és a történetmesélés jó, senkinek nem lesz hiányérzete.

2. Pozitív.
Megint túl egyszerű indoknak tűnik? Pedig aki valaha is foglalkozott bármilyen művészeti ággal, az valószínűleg megtapasztalta már: a szomorú dolgokról sokkal egyszerűbb "nyilatkozni". És Janus Pannonius "Mikor a táborban megbetegedett" irománya után már az iskolában mindenki megtanulta, hogy szenvedni a végtelenségig lehet. Aldous Huxley írja a Szép új világban:

"[A] stabilitás közel sem olyan látványos, mint az instabilitás. És a megelégedettségnek nincs semmi olyan vonzereje, mint a balszerencse elleni kemény küzdelemnek; nincs benne a kísértéssel folytatott harc festőisége, sem a szenvedély és kétely végzetes győzelmével nem érhet fel. A boldogság sohasem nagyszerű."

A Mindenki - bár nyilván van benne bonyodalom - pozitív kimenetelű. Ezt két okból is szerencsésnek tartom: egyrészt akik a tavalyi siker, a Saul fia kapcsán arra panaszkodtak, hogy az Oscar díjat nagyobb eséllyel nyerte egy holokauszt-film, mivel egy ilyen alaphelyzetnél könnyen befigyelhet a hatásvadászat, itt nem köthet bele a témaválasztásba. Másrészt: a kontextus magyar, de a töltet így pont, hogy szembemegy a hagyományosnak titulált magyar pesszimizmussal. Óvatosan jelentem ki, de ez reményre ad okot.

3. Inverz.
Minden fordítva van, így garantálja a más nézőpont észrevételét és megvizsgálást. A cselekményt a gyerekek szemszögéből, "alacsonyról" nézzük, a lázadás pedig nem a kiabálás, hanem a csend - mégpedig a csendben rejtőző összefogás. Bár nem szoktam politizálni, itt muszáj vagyok szóbahozni a közelmúlt nagy visszhangot keltett aláírásgyűjtését, ami a budapesti olimpiai pályázat népszavazását kezdeményezte. Mint tudjuk, a gyűjtés felemás sikert hozott, hiszen a kormány nem írt ki népszavazást - de, ha belegondolunk, valami hasonló történt, mint a filmben. Az ország azt kérte, hallgassák meg a hangját, az eredmény azonban a csend lett, illetőleg a pályázat visszavonása.
Itt most nem akarok vitát indítani arról, ki van az Olimpia ellen és ki mellette. Csak annyit mondanék: valóban mindenkire szükség van, ha együtt akarunk működni, és ha vannak disszonáns hangok, nem a "tátikázás" a megoldás. A teljes csend után azonban - talán - megszólalhat az igazi zene.

4. Bölcsész.
Nyilván elfogult vagyok, de bölcsészekre szükség van, és ez a filmből is látszik. Egy művészi alkotás sokkal többet jelenthet délutáni kikapcsolódásnál, puszta szórakozásnál - egy ilyen film, ami a szolidaritást, az összefogást, az esetleges hiányosságok vállalását hirdeti, valódi csapatmunkára ösztönöz. Ha azt látom, hogy a filmet szeretik, ünneplik és tisztelik a magyarok, akiknek a hazájában készült, ha azt látom, hogy az internetes hozzászólásokban nem egymás köpködése veszi át a vezérhangot (Isten tudja, hogy jutunk mindig ide a nyilvános online párbeszédekben...), akkor elhiszem, hogy "Magyarország erősödik"... jobban, mintha naponta háromszor hallom a tévében.
És ha valaki még mindig azt mondja, hogy a művészet nem hathat "a való életre", az gondoljon 1848 március 15-re (úgyis lassan aktuális), Petőfire és a "Nemzeti Dal"-ra. Ugye, hogy a valóságtól a művészetig vezető út kétirányú?

5. Gyerekek.
Deák Kristóf filmje egy felnőtt kórus szerepeltetésével is megállta volna a helyét. Sok kontextusban, sok helyszínen el lehetett volna mesélni. Nekem azonban nagyon szimpatikus, hogy a főszereplők 11-12 éves gyerekek. Számomra az az üzenet: a film a jövőbe néz. Nem ragad le a múltnál (amit, mint sajnos tudjuk, már úgyis megszenvedtünk, a jövendővel együtt), és nem ragad bele a jelenbe sem. 
Emlékszem, mikor tavaly nyáron körbejárt az interneten egy német kisfiú "interjúja": megkérdezték őt, az ő iskolájába járnak-e migránsok, menekültek, mire a válasza az volt, hogy nem, az ő iskolájába csak gyerekek járnak. Valahogy a Mindenki is hasonló hangulatot áraszt. És fenntartja a reményt, hogy egy cél "mindenáron" való elérése ("Ugye, el akartok jutni Svédországba?"/"Ugye nem akarjátok, hogy Jones gazda visszajöjjön?") nem kell, hogy megtörje az egységet; hogy nem kell, hogy ott, ahol elméletben mindenki egyenlő, valakik egyenlőbbek legyenek a többinél.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése