Kutya, szeretlek!

* Ennek a bejegyzésnek a végén senki ne számítson messzemenő igazságokra. Ez a bejegyzés - lényegében - egy szerelmi vallomás. *

Tavasszal a Bikás parkban sétáltattam Topit, kis Bichon Bolognese-ünket, mikor a négylábúaknak fenntartott zöld terület mellett a következő mondat ütötte meg a fülemet:

"Mindegyiknek saját egyénisége van. Imádom őket."

Természetesen a kutyákról volt szó.

Szinte mindig volt kutya a családban, ha nem is nálunk, de a nagyszülőknél biztos. Én ezért természetesnek vettem, hogy együtt éljek, létezzek velük: kiskoromban az öreg németjuhászunk a gyereknevetésen felbuzdulva fejével forgatta a régi fotelt, amiben ültünk, a puli-szerű Bodri száz métereket rohangált a neki dobott labdáért, és soha egy pillanatra se merült fel bennem, hogy féljek vagy tartsak ezektől az állatoktól. De az, hogy miért érzek irántuk valamilyen különös, megmagyarázhatatlan szeretetet, csak nem olyan régen vált világossá számomra.

Amikor az embert már éri pár csalódás, amikor már kénytelen volt elviselni ezt-azt barátoktól, szerelmektől, családtagoktól vagy akár teljesen idegenektől, ha lökték már fel a mozgólépcsőn, ha küldték el a fenébe mert nem adott pénzt a koldusnak az aluljáróban, ha úgy érezte, senki nem értékeli az erőfeszítéseit, kezd ráébredni, mennyire nehéz bízni a másikban. Csöndesen és nem minden szégyenkezés nélkül vallom be: én még az egészen fiatal gyerekekre se tudok olyan nyugodt jóérzéssel tekinteni, mint egy kutyakölyökre. De miért nem?

Mert sajnos tudom, hogy mindannyiunkba szorult képesség a hazugságra, arra, hogy másokat akarva/akaratlanul bántsunk, hogy fájdalmat okozzunk.

Azért szeretem a kutyákat, mert olyan tiszta szeretet van bennük, ami talán egyetlen emberben sem. Egy kutya, ha örül, mindig őszintén örül, mert nem tud hazudni. A szeretete pedig ugyanilyen őszinte. Ha szidod is, mindig töretlen marad a szeretete irántad és másnap ugyanolyan boldogan üdvözöl. Egy kutya minden nap tiszta lapot nyit neked a szívében és nincs beszennyezve hazugsággal, rosszakarással vagy bosszúvággyal (bár elismerem, egy kis sumákolás még náluk is belefér, ha tudják, hogy a kedves gazdit másodperceken belül egy cafatokra rágott papucs fogadja a nappali közepén). 

Egy kutya  nem kételkedik. Egy kutya - hűséges.

Egy kutya minden jó tulajdonságát a rendelkezésünkre bocsátja. Jóesetben pedig egyesül benne egy gyerek játékossága és egy felnőtt intelligenciája. Ha valaki tart kutyát, nem kell őket bemutatni, de zárásképp álljon itt Karinthy Frigyes néhány sora "Tomi" című verséből, ami nálam sokkal jobban illusztrálja azt a szeretetet, amit egy ilyen okos, tisztaszívű, segítőkész és őszinte teremtmény iránt érezhetünk:

Karinthy Frigyes: Tomi (Együgyű monológ a kutyaszívről) - részlet

"Úgy tessék venni hogy negyedik éve tartozott Tomi hozzánk

Afféle családtag aki jól érzi magát és éli világát

Néha rámordul az ember nem mész a fenébe Tomi

Mindig itt csetlesz-botlasz lábam alatt egyszer orromraesem

Vagy nem hallgatsz kuss te komisz kutya éccaka van mit ugatsz

Amitől Tomi mordul még kettőt aztán elhallgat érti a szót

Tudja jól nem komoly ez csendesítve rezgeti farkát

Azt csóválja jó-jó értem önnek se kell úgy kiabálni

Tisztelt gazdám mit vár magamfajta kis pincsi kutyától

Emberlétére mint magasabb értelem tudhatná már igazán

Ösztön ez nálam hogy felriasztva éccaka így ugatok

Aggódó ösztön hogy bemászik valaki és megtámadja önöket

Már látom úgyis nincs baj most megyek vissza magamtól

Vackomra álmodni kolbászt és szájkosarat és simogatást

Rajongást és eszméletlen áhitatos szerelmet és gyűlöletet

Így csóvált és lihegett és morgott Tomi ha rákiabáltam

Vagy néha elszántan s végképp elkeseredve vissza is feleselt

Hogyha rosszkedvemben elkergettem mikor nekemugrott örömében"