Persze azon kívül, hogy ha elég nagy szemeid vannak és tudsz velük úgy nézni, bármit elérhetsz.
Néhány hónapja elkezdtem pszichológushoz járni. A hozzám közelállók időről-időre megkérdezik, milyen volt egy-egy alkalom, mi került szóba. Múlt héten ez a beszélgetés így zajlott le:
-Na, és milyen volt a pszichológusnál?
-Jó.
-És miről beszélgettetek?
-Topiról.
Topi a 12 (és fél) éves bichon bolognese-ünk, aki nagy általánosságban úgy viselkedik, mint egy 7 (és fél) hónapos kölyökkutya. És bizony lehet róla beszélgetni egy pszichológussal (már miért ne lehetne?). Mivel nemrég egy komoly betegségen esett át, alaposabb figyelmet kapott a családtól, mint a mindennapokban - és, mint rájöttem, sok tanulsággal is szolgálhat kis élete. Tehát a teljesség igénye nélkül: íme egy lista azokról a dolgokról, amiket Topitól tanultam.
A betegsége miatt Topi tölcsért kapott - tudjátok, azt a műanyag gallért, ami a kutyák-macskák nagy félelme. Mikor a doki letette őt a földre a vizsgálóasztalról, a kutya meg se mert moccanni, annyira zavarta a mindennek nekikoppanó tölcsér. Egyszerűbb volt neki egy helyben maradni és nem minden másodpercben megijedni az ismeretlen érzettől és hangtól.
2. Adj időt magadnak az alkalmazkodáshoz.
Topi legalább két órán keresztül ült moccanatlanul az előszobánk egészalakos tükre előtt, mintha nem tudná elhinni, hogy ez vele történik. Az első séta is kudarcba fulladt, mivel kutyánk kétlépésenként nekiütköztt valaminek, ami miatt azonnal szoborrá merevedett.
3. A dermesztő helyzetekből a legjobb kiút a hasonszőrűek társasága.
A lakótelepen Topinak van pár "haverja", akik közül az egyik a második sétánk alkalmával megjelent mellettünk, és szemérmetlenül elkezdte vizsgálgatni a kutyát. Topi egy ideig tűrte a dolgot újdonsült merevségével, ám egy ponton elege lett a tétován tapogatózó hideg kis orrból, és végre életjelet adott - kiskutyánk halkan felmordult, és száznyolcvan fokos fordulattal az érdeklődő felé fordult.
Mi kitörő örömmel fogadtuk, hogy végre egyedül közlekedik és - igen! - lepisilt egy lámpaoszlopot. Mindehhez csak egy is szociális életre volt szüksége...
4. Óvatosan kell bánnunk a tölcsérekkel...
...mert még a rossz dolgokhoz is
könnyen hozzászokunk és kézpénznek vesszük őket. Topi több mint egy
hónapig élvezhette ezt a korlátozott életformát, és az első napok után
teljesen hozzászokott. Esős, októberi napokon néha elgondolkodom: vajon
hányan viselünk tölcsért évek óta, hozzászokásba temetkezve, megfosztva
attól a képességünktől, hogy méltatlankodjunk miatta?
(Fun fact: angolul ezt az állatorvosi szerzeményt szokás "collar of shame"-nek, vagyis szégyentölcsérnek nevezni!)
5. Ha túl sok rossz dolog történik velünk, egy idő után kevésbé ellenállunk a negatívumoknak.
Megtörünk. Topi a sorozatos állatorvoslátogatásoknak, szemvizsgálatoknak és gyógyszereknek köszönhetően egyre kezesebb lett az otthoni gyógykezelések során, amik ellen egészséges korában néha szó szerint foggal-körömmel harcolt. Azt hiszem, "szegény embert az ág is húzza" alapon egy idő után egyszerűbbnek látta sodródni az árral.
6. Van remény.
Nem minden tölcsér tart örökké,
pontosabban nem kell, hogy örökké tartsanak. A mi kis életvidám Topink
négy hét után már eléggé unta a helyzetet, és szó szerint panaszkodni
kezdett a dolog miatt. Akik kutyát tartanak, tudják, hogy máshogy
ugatnak, ha éhesek, ha játszani akarnak vagy ha sétálni, vagy ha megint
befocizták a kedvenc lyukas zoknijukat a kanapé alá, és követelik, hogy
vegyük ki nekik. Topi ebben az esetben a "a ***** életbe már, ne
szórakozzatok velem, azonnal vegyétek le!" felkiáltást ismételgette
reggel, délben és este, meredten bámulva közben a célszemélyt azzal a
fél szemével, amit nem rögzített varrat.
A jó hír? Hisztije kifizetődött: mikor végre gyógyulttá nyilvánították, kitörő örömmel tért vissza tölcsérmentes életéhez.
(Ja, és azóta az utókezeléssel is meggyűlik a bajunk, mert mióta Topiba visszatért az életkedv, esze ágában sincs nyugton maradni a szemcseppentés röpke másodperceire. Se.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése