Paintball, box, falmászás

Mióta elolvastam Elizabeth Gilbert könyvét, az Eat, Pray, Love-ot (Ízek, imák szerelmek), vonzódom az olyan, életben fellelhető mintákhoz, amik hármas párban járnak. Mivel lassan vége az évnek, én elkezdtem egyik kedvenc őszi/téli hobbimat és lassan-lassan nekiállok a mögöttem álló időszak értékelésének. És ami elsőre kiugrott ebből a kavalkádból, az három, rám egyáltalán nem jellemző sportág, amiket idén kipróbáltam.

Talán pont azért, mert nem jellemzőek rám, többet is árulnak el nekem az élet bizonyos vonatkozásairól, mikor végül "szemtől szembe" találkozom velük. Íme egy közel sem teljes lista, ami megpróbálja megmutatni, mi köze lehet a paintballnak, a boxolásnak és a falmászásnak a mindennapi életfilozófiához.

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Paintball

Soha nem vágytam rá különösebben, hogy festékkel lövöldözzenek rám miközben egy bokorban reszketek egy fegyverrel, amit használni se tudok. Ennek ellenére azonnal bólintottam, mikor tavasszal egy kedves barátom meghívott egy paintballos születésnapi (meglepetés)buliba.

És mennyire de mennyire nem bántam meg!

A paintball – fáj. De új kontextusba helyez, olyanba, amit azért a mindennapokban nem tapasztalunk. Könyörgöm, hiszen lőnek ránk! Elég sarkított helyzet. De mikor eluntam a fa mögött bujkálást, sikerült megtanulnom, hogy a fájdalmat vállalni kell, különben egy helyben maradunk amíg véget nem ér a játék. És akkor semmiről nem fogunk tudni beszámolni otthon, nem lesznek trófeaként fennmaradó véraláfutások, és olyan se fog akadni, aki önként ajánlkozik rá, hogy ellátja a sebeinket...

 
Box

Nyáron kicsit túltengett bennem az agresszivitás, így eltöltöttem egy kis időt a boxolás alapjainak elsajátításával. Nem akarom részletezni, mennyire éreztem hülyén magam az első alkalom előtt a konditerem bejáratánál, ahogy szemüvegben, szőkén, csattal a hajamban, a magam 50 kilójával ácsorogtam a kéz- és fogvédős férfiak mellett, és gondolom azt se kell ecsetelnem, mennyire megkönnyebbültem, mikor megjelent pár nő is rajtam kívül. És még be se léptem a terembe!

Szóval – engem azért nem szoktak megütni. De még kevésbé jellemző rám, hogy nekem kell bántani valakit. Márpedig a boxban ezt tanultam meg, mikor a nem éppen szívbajos edzőnk fiúkkal rakott párba: ha nem ütsz vissza, mindig csak hátrálni fogsz. Az ellenfeled jönni fog, a sípszóig nem hagyja abba, te pedig vagy elfutsz, vagy visszaütsz - de még a sima védekezést is tanulni kell, hiszen nem is olyan könnyű stabil testhelyzetet felvenni.

Falmászás

Ősszel kedvem támadt elrugaszkodni. A falmászás annyiban különbözött az eddig említett sportoktól, hogy mászni kiskorom óta szeretek, bár általában csak fát, bordásfalat vagy kötelet sikerül meghódítanom. A falmászásban az is tetszett, hogy párban kell csinálni, mert bizony kell valaki, aki biztosít.

Nagyon is.

Szóval egyszerűnek tűnik, mert csak kapaszkodókat kell keresni, és már fenn is vagyunk. Pedig nem az. Az ember nem számol vele, hogy már a fal felénél elfárad, és azt se tudja, milyen érzés 10 méter magasan elgyengülő karoktól és reszkető lábaktól függni. Azt se tudja, milyen bátorság kell első ízben elengedni a falat, hogy teljes mértékben a társunkra bízzuk magunkat, mikor leereszkedünk.

Nekem nagy élmény volt a falmászás. Megtanultam, hogy még akkor se érdemes mindig visszafelé tekintgetni, ha nincs tériszonyunk (egy idő után mindenképp lesz :)). Megtanultam, hogy biztos lábtámasz nélkül felesleges nyújtózkodni. Felfelé kell nézni vagy közvetlenül magunk elé, a kapaszkodókat keresni, néha csak lepillantani a lábunkra és cserélni a fogást, hogy tovább tudjunk haladni. Néha – nagyon ritkán! – csak a karunkkal kell tartani magunkat, amíg újra támaszt talál a lábunk. Aztán fel kell nézni, és rájönni, hogy már nincs is olyan messze a fal teteje.

És persze ki kell élvezni a legjobb részt – mikor mindent elengedhetünk, és teljesen rábízhatjuk magunkat a másikra. És mindeközben fel kell készülni rá, hogy a következő körben mi fogjuk biztosítani őt.*

 ---------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Nem vagyok nagy sportember, de úgy vélem, mindenből tanulhatunk. Kívánom nektek, hogy legalább az egyik felsorolt sportot próbáljátok ki és figyeljetek rá.

Vagy fedezzetek fel újat, és osszátok meg velem, mit tanít.

*FUN FACT MAXIMALISTÁKNAK: Valamiért azt hittem, "csalás", ha pihenőt tartok mászás közben és "hanyatt dőlök", hogy csak lógjak kicsit és lerázzam kezem-lábam. Na, hát kiderült, hogy nem az. Kiderült, hogy ilyenkor tudsz ránézni az "útra", ami felfelé vezet. Kiderült, hogy ehhez el kell távolodni egy kicsit. Kiderült, hogy ilyenkor hagyni kell, hogy a másik tartsa a súlyod. Kiderült, hogy nem család időt adni magunknak.
És kiderült, hogy így lehet feljutni a tetejére, és hogy így is ugyanolyan jó érzés, mintha pihenő nélkül tettem volna meg ugyanezt.