Paintball, box, falmászás

Mióta elolvastam Elizabeth Gilbert könyvét, az Eat, Pray, Love-ot (Ízek, imák szerelmek), vonzódom az olyan, életben fellelhető mintákhoz, amik hármas párban járnak. Mivel lassan vége az évnek, én elkezdtem egyik kedvenc őszi/téli hobbimat és lassan-lassan nekiállok a mögöttem álló időszak értékelésének. És ami elsőre kiugrott ebből a kavalkádból, az három, rám egyáltalán nem jellemző sportág, amiket idén kipróbáltam.

Talán pont azért, mert nem jellemzőek rám, többet is árulnak el nekem az élet bizonyos vonatkozásairól, mikor végül "szemtől szembe" találkozom velük. Íme egy közel sem teljes lista, ami megpróbálja megmutatni, mi köze lehet a paintballnak, a boxolásnak és a falmászásnak a mindennapi életfilozófiához.

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Paintball

Soha nem vágytam rá különösebben, hogy festékkel lövöldözzenek rám miközben egy bokorban reszketek egy fegyverrel, amit használni se tudok. Ennek ellenére azonnal bólintottam, mikor tavasszal egy kedves barátom meghívott egy paintballos születésnapi (meglepetés)buliba.

És mennyire de mennyire nem bántam meg!

A paintball – fáj. De új kontextusba helyez, olyanba, amit azért a mindennapokban nem tapasztalunk. Könyörgöm, hiszen lőnek ránk! Elég sarkított helyzet. De mikor eluntam a fa mögött bujkálást, sikerült megtanulnom, hogy a fájdalmat vállalni kell, különben egy helyben maradunk amíg véget nem ér a játék. És akkor semmiről nem fogunk tudni beszámolni otthon, nem lesznek trófeaként fennmaradó véraláfutások, és olyan se fog akadni, aki önként ajánlkozik rá, hogy ellátja a sebeinket...

 
Box

Nyáron kicsit túltengett bennem az agresszivitás, így eltöltöttem egy kis időt a boxolás alapjainak elsajátításával. Nem akarom részletezni, mennyire éreztem hülyén magam az első alkalom előtt a konditerem bejáratánál, ahogy szemüvegben, szőkén, csattal a hajamban, a magam 50 kilójával ácsorogtam a kéz- és fogvédős férfiak mellett, és gondolom azt se kell ecsetelnem, mennyire megkönnyebbültem, mikor megjelent pár nő is rajtam kívül. És még be se léptem a terembe!

Szóval – engem azért nem szoktak megütni. De még kevésbé jellemző rám, hogy nekem kell bántani valakit. Márpedig a boxban ezt tanultam meg, mikor a nem éppen szívbajos edzőnk fiúkkal rakott párba: ha nem ütsz vissza, mindig csak hátrálni fogsz. Az ellenfeled jönni fog, a sípszóig nem hagyja abba, te pedig vagy elfutsz, vagy visszaütsz - de még a sima védekezést is tanulni kell, hiszen nem is olyan könnyű stabil testhelyzetet felvenni.

Falmászás

Ősszel kedvem támadt elrugaszkodni. A falmászás annyiban különbözött az eddig említett sportoktól, hogy mászni kiskorom óta szeretek, bár általában csak fát, bordásfalat vagy kötelet sikerül meghódítanom. A falmászásban az is tetszett, hogy párban kell csinálni, mert bizony kell valaki, aki biztosít.

Nagyon is.

Szóval egyszerűnek tűnik, mert csak kapaszkodókat kell keresni, és már fenn is vagyunk. Pedig nem az. Az ember nem számol vele, hogy már a fal felénél elfárad, és azt se tudja, milyen érzés 10 méter magasan elgyengülő karoktól és reszkető lábaktól függni. Azt se tudja, milyen bátorság kell első ízben elengedni a falat, hogy teljes mértékben a társunkra bízzuk magunkat, mikor leereszkedünk.

Nekem nagy élmény volt a falmászás. Megtanultam, hogy még akkor se érdemes mindig visszafelé tekintgetni, ha nincs tériszonyunk (egy idő után mindenképp lesz :)). Megtanultam, hogy biztos lábtámasz nélkül felesleges nyújtózkodni. Felfelé kell nézni vagy közvetlenül magunk elé, a kapaszkodókat keresni, néha csak lepillantani a lábunkra és cserélni a fogást, hogy tovább tudjunk haladni. Néha – nagyon ritkán! – csak a karunkkal kell tartani magunkat, amíg újra támaszt talál a lábunk. Aztán fel kell nézni, és rájönni, hogy már nincs is olyan messze a fal teteje.

És persze ki kell élvezni a legjobb részt – mikor mindent elengedhetünk, és teljesen rábízhatjuk magunkat a másikra. És mindeközben fel kell készülni rá, hogy a következő körben mi fogjuk biztosítani őt.*

 ---------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Nem vagyok nagy sportember, de úgy vélem, mindenből tanulhatunk. Kívánom nektek, hogy legalább az egyik felsorolt sportot próbáljátok ki és figyeljetek rá.

Vagy fedezzetek fel újat, és osszátok meg velem, mit tanít.

*FUN FACT MAXIMALISTÁKNAK: Valamiért azt hittem, "csalás", ha pihenőt tartok mászás közben és "hanyatt dőlök", hogy csak lógjak kicsit és lerázzam kezem-lábam. Na, hát kiderült, hogy nem az. Kiderült, hogy ilyenkor tudsz ránézni az "útra", ami felfelé vezet. Kiderült, hogy ehhez el kell távolodni egy kicsit. Kiderült, hogy ilyenkor hagyni kell, hogy a másik tartsa a súlyod. Kiderült, hogy nem család időt adni magunknak.
És kiderült, hogy így lehet feljutni a tetejére, és hogy így is ugyanolyan jó érzés, mintha pihenő nélkül tettem volna meg ugyanezt.

Pilates vs. jóga

A jógát előre megfontolt szándékkal követtem el.

Pilatesre véletlenül kerültem.

Ez a bejegyzés úgy kezdődik, hogy egy konditerem ajtajában két nő néz kerek szemekkel egymásra. Pár másodpercig. Aztán az egyik megszólal:

-Én jövő hétre gondoltam a helyettesítést...

Az egyikük jóga-, a másikuk pilates oktató, és ezen a szombat délelőttön a az utóbbi nyert, így kerültem én jógaóra helyett pilatesre. És - ahogy az lenni szokott - a monoton mozgás közben sokat gondolkodtam.

Mert sajnos a pilates számomra ez volt: monoton, fantázia nélküli mozgás, amit azóta próbálok kerülni, hogy végzős gimis koromban lefutottam az utolsó Cooper felmérőt. A szombati órának, amin véletlenül vettem részt, egy haszna volt: világossá tette számomra, miért mondok a jövőben igent a jógára, és nemet a pilatesre.*

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------

1. Szépség

Teljesen természetes dolognak tartom azt, hogy letagadhatatlan igény él bennem a szépségre, és ezt nem szégyellem alkalmazni akkor sem, ha egy konditerembe lépek be. Ez mindenkinek más, sőt, minden mozgásfajtánál más - biciklizésnél én az engem körülvevő tájat, zumba közben a koreográfiát, jóga közben pedig az összehangolt mozdulatok harmonikusságát csodálom. Ami nem nyeri el a tetszésemet, az az egyszerű mozdulatokból álló sorozatok végtelen ismétlése, ahol a magas ismétlésszám a minőség rovására megy. Ebből következik a...

2. Kihívás

És most nem feltétlenül a fizikai kihívásra gondolok (többek között azért sem, mert nem vagyok túl sportos alkat). A jóga az elmét is lefoglalja. Én kiolvasok tíz vastag könyvet az alatt az idő alatt, amíg valami látványosat érek el a sportokkal, amiket űzök, és ez az intellektuális beállítottság azt is jelenti, hogy a fizikai dolgokban nem vagyok túl kitartó.

DE!

(és ez talán másnak is reményt adhat)

Azt vettem észre, hogy elég könnyű becsapnom magam. Csak találnom kell valami intellektuális kihívást a mozgástípusban, amit művelek, és már le is foglaltam az agyamat. Ez a jógánál az a rengeteg dolog (légzés, tartás, stb), amit egész végig figyelni kell, az új pozíciók megtanulásáról nem is beszélve. És mire észbekapok, végig is csináltam egy edzést.

3. Egyensúly

A pilates alapelve, hogy az ún. "erőközpontunk" a fő közreműködő torna közben. Ez segít...

a) abban, hogy hatásosan és helyesen végezzük a mozdulatokat

b) hogy túléljük az edzést.

A rossz hír az, hogy gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy szinte végig behúzva kell tartanod a hasadat. Ami pár perc után világossá teszi, hogy itt most vagy erőközpont lesz, vagy légzés...

Ráadásul a pilates abban se kímél, hogy a gyakorlatokat mindig újabb nehezítő elemekkel gazdagítja. Igen, mindig pont akkor, amikor azt hiszed, fárasztóbb már nem lehet. A végén már csak a büszkeséged tart meg, de hogy közben az előírt mozdulatot teljesen helytelenül végzed, az is tuti.

A jóga ezzel szemben a póz-ellenpóz rendszerre épít, ami gyakorlatban megjelenhet például úgy, hogy az erős hátrahajlításokat egy intenzív előrehajlás fogja követni, az erőpózt pedig egy pihenő. Így az ember fel tud töltődni és a következő kihívásnak újabb erővel ugrik neki, ami számomra sokkal életszerűbb, mint a pilates erőlködése. 

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Szerintem legtöbbünknek szüksége van arra a megengedésre, ami az egész jógát áthatja, és ami a nyugati teljesítményorientált mozgásformákból hiányzik. Bármelyik edzésen azt fogod hallani, hogy csinálj még egy felülést, még egy sorozatot, hajolj mélyebbre, ne add fel. 

Jógán azt fogják kérni tőled, hogy légy türelmes a testeddel, hogy játssz az adottságaiddal, és hogy 

ne terheld túl magad.

Namaste.

*MEGJEGYZÉS: A beszámolót nem egyetlen pilates- és egyetlen jógaóra alapján írtam. Pilatesen négyszer voltam, két különböző tanárnál, a jógát pedig lassan két éve űzöm. Az indító anekdota valóban megtörtént, de nem a legelső alkalmakhoz kötődik.